okt 10

„Gyermekeim, kövessetek engem, elvezetlek titeket a misztikus csend útjára, a hallgatás misztériumával ajándékozlak meg titeket. A Mennyben a Mindenható Atyának a szentek a legnagyobb imádást ilyen módon adják. Hallgasd tanításomat: kezdetben minden a Mindenható Isten csendességének jelenlétében lakozott, ez a nagy csend tárta fel a teremtés misztériumát. A csend volt a fény Isten kezében, amely felgyulladva létrehozta az egész univerzumot. A teremtés után a csend az Istennel együtt a Paradicsomban élt. Gyermekeim, az Örökkévaló Atya kísérője ez a nagy csend. Mindenkinek, aki az Ő barátja akar lenni, ebben a nagy csendben kell élnie. A csendben lelsz rá az Ő jelenlétére, Ő mindig ebben lakozik. Gyermekeim megajándékozlak titeket ennek a csendnek az ajándékával, éljétek meg ezt a tanítást, mely elvezet az Örök Atyához.  Meg kell tanulnotok keveset beszélni, csak amikor szükségét érzitek, akkor szóljatok. A sok beszéden keresztül ne keressétek a világ elismerését. Gyermekeim, felszólítalak titeket, tanuljátok meg hallgatni! Előre is köszönöm, hogy ekképpen cselekedtek.

Hallgasd meg az utolsó tanításomat, a csendes szív mennyei kincseket gyűjt, azonban a beszédes szív a világ idegességét gyűjti. Ezekben a nyugtalan időkben, arra hívom gyermekeimet, hogy életüket a csendben éljék. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus anyja, hívjatok Engem segítségül, hogy a csendességben élhessetek. Maradjatok meg a Mennynek Szabadságában.”

Miután Barnabás elfogadta a meghívást, több iskolát is alapított, felépült egy templom, egy kórház, és egy nagy kegyhely is. A kegyhely neve: Szent Föld, Olo! A vidék egyszerű felépítésű, mindösszesen 144 Hektár. A szent föld otthona a Gecemáni sziklának, gyógyforrásos kálváriának, életnagyságú kereszttel és képmással a Fájdalmas Anyáról. A helyet felajánlották Szent Józsefnek, Szent Cecíliának és Szent Mihály arkangyalnak, és egy nagy templomot hoztak létre, amely a 12 apostol tiszteletére lett felszentelve. Az új Gecemáni kert a Mennyei kert szimbóluma, a győzedelmes kereszttel és az új templommal. Becslések szerint ezen építkezés elérte a 36 millió amerikai dollárt, de Barnabásék a hívek adományaiból finanszírozva, az egyszerűség megtartására törekedve vitelezték ki az építkezést.

Az új Gecemáni kert

Ezzel elkészült Isten nagy terve, az imaközpont, az első iskola, az ezekhez vezető út, néhány épület, amely kétféle vendégházat tartalmaz a papoknak. Itt található a szikla, mely a vérrel verejtékező Jézus Gecemáni kertjét szimbolizálja a vigasztaló angyallal és egy életnagyságú gyógyító kereszttel. Ezen kereszten életnagyságú korpusz található, mely a templom közepén alkot egy különösen nagy és erős, hathatós segítséget az Antikrisztus ellen. 2013. 07.05-én sok külföldi és belföldi pap, egyházi illetékesek és püspökök jelenlétében megáldották a helyet, amelyet több tv-adás is közvetített. Ekkor történt az a csoda is, hogy az Istenanyját lefotózták, olyan alakban, hogy a felhőkön ült. Egy pap pedig áldozáskor a szenvedő Krisztusról készített fényképet. Ugyanezen a napon egy nagy kegyelem is történt a Drágalátos Vér által Rómában:

  • Ferenc pápa és emeritus XVI. Benedek pápa együtt áldotta meg a Vatikánban Szent József és Szent Mihály arkangyal új szobrait
  • Ugyanezen a napon a pápák együtt adták ki a Lumen Fidei enciklikát
  • Ezen a napon Ferenc pápa II. János Pál pápa 2. csodáját fogadta el és elrendelte II. János Pál pápa és XXIII. János pápa szentté avatását.
  • És egy még kézzel foghatóbb csoda is történ 2 iskolában és egy kórházban.

Szólj hozzá!


XHTML: Az alábbi tag-ek használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Részletek

Hozzászólása

Afrikai látnokokat követvén