okt 05

2000. április 5.
Látomásban láttam a mi Urunk, Jézus Krisztust egyedül sétálni a vadonban. Később, egy bizonyos város határába érkezett, ahol leült egy sziklához. Ott maradt, és sokáig imádkozott. Amikor befejezte imáját bement a városba, és tanítani kezdte az embereket a Mennyek Országának Örömhíréről.

A végén csak hét ember követte Őt. Kimentek a városból, és lementek a közeli völgyekbe. A völgyben megszámlálhatatlanul sok keresztet láttam. Jézus így szólt:

„Ezek a visszautasított keresztek, melyeket az emberek nem akartak elfogadni és hordozni. Bárki, aki követni akar Engem, vegye föl keresztjét, és úgy jöjjön utánam. Tagadja meg a világot, önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen Engem. Az út, amely a boldogságba vezet, a keskeny út, a sivatagos út, nagyon száraz és nagyon nehéz rajta közlekedni. Aki Velem jön, nem fog a sötétségben járni. Bánatát boldogsággá fordítom, a fájdalmait pedig örömmé. Azok, akik szeretnek Engem, az Én keresztemet könnyűnek találják, az Én utamat pedig egyszerűen járhatónak. Gyermekeim, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét Értem, az megtalálja azt.”

A hét ember egyszerre így válaszolt: „Mindenünket elhagytuk, és követtünk Téged. Mutasd meg nekünk a Te utadat, vinni fogjuk keresztjeinket és utánad fogunk menni.” A mi Urunk rájuk nézett, s azt mondta nekik, hogy menjenek el rokonaikhoz, barátaikhoz, mondják meg ezt nekik, majd térjenek vissza. Ekkor otthagyták Jézust, aki leült egy sziklához, majd lehajtotta rá a fejét.

Később a hét ember visszajött. Az utazás elkezdődött. Jézus odaadta nekik keresztjeiket. Az első ember panaszkodni kezdett a keresztjének súlya miatt. Erre azt mondta neki az Úr, hogy válasszon ő maga a keresztek közül. Amikor az elkezdett válogatni rájött, hogy a többi kereszt mind sokkal nehezebb, mint az övé. Visszajött és kiválasztotta pontosan azt a keresztet, amit az Úr adott neki először. Így szólt: „Igen, ez a sajátom!” Az Úr ránézett, és békésen így szólt: „Nemde ezt a keresztet adtam neked az elején?” Majd mindannyian felvették saját keresztjeiket, és az utazás elkezdődött.

Miközben vitték a keresztjeiket, imádkoztak és énekeltek. Jézus vezette őket. Az út nagyon fontos volt. Senki nem nézett hátra. Hegyeket másztak meg és völgyeken mentek keresztül. Szenvedtek a kietlen és forró sivatag szárazságától. Egy ponton aztán némelyek hite gyengülni és meginogni látszott. Az utazás lassú és megállás nélküli volt, de némelyek nem tudták tartani az iramot. Voltak, akik 5 mérföldre maradtak le Jézustól, mások 3 mérföldre, megint mások csak 2-re. Itt aztán szenvedni kezdtek a szabad akaratuk kísértésétől. Láttam, amint ketten levágtak egy nagydarabot keresztjeikből, pedig az utazás még nem ért véget. Az első nap végén egy nagy folyóhoz értek. Jézus érte el azt először. Lehajolt és ráfektette a keresztjét a vízre, majd átkelt rajta. A többiek ugyanígy tettek, a kettőt kivéve, akik levágtak keresztjeikből. Megmérték keresztjeiket, de nem tudtak átkelni a folyón. Leültek, és sírni kezdtek, de senki nem mert rájuk nézni. Ott maradtak, miközben a többiek folytatták útjukat. Ez történt az első nap.

A második nap, folytatták az utazást éjjel és nappal. Az egész napot a sivatagban töltötték, és sokkal jobban szenvedtek, mint az első nap. Láttam még két embert, akik úgy gondolták, hogy bizonyára nem lesz több folyó, amin át kell kelni, így az első kettőhöz hasonlóan ők is levágtak keresztjükből egy darabot. A második nap estéjére ez a kettő ugyanúgy elhagyatott lett, mint az első kettő. A maradék három ember és Jézus folytatták útjukat. Átkeltek a hideg éjszakán, és elkezdték a harmadik napjukat.

A harmadik napon egy hegy lábához érkeztek. Ott az Úr rámutatott utazásuk célpontjára. A boldogság és a nyugalom földjére. De mielőtt beléphetnének oda, át kell haladniuk egy városon. Az Úr elmondta nekik, hogy a város bűnös város. Semmiféle szent dolog nem található ott. Meghagyta nekik, hogy ne álljanak meg a városban, ne egyenek, és ne igyanak ott semmit. Az Úr így szólt: „Itt hagylak titeket, hogy mennyetek és keressétek meg Izrael elveszett juhait. De a végén ott leszek és várlak titeket.” Hirtelen eltűnt a szemük elől.

A három ember egyedül találta magát. Összeszedték bátorságukat, s folytatták útjukat. Beléptek a városba, a bűnök városába. Látták annak dicsőségét és minden kényelmét. A város összes élvezete megkísértette őket. A város emberei mind szégyenteljesen néztek rájuk. Végül ketten közülük feladták és csatlakoztak a város lakóihoz. A maradék egy, aki a legjobban volt megkísértve, kitartott a hitben, vitte keresztjét és belépett a boldogság és nyugalom földjére.

Ekkor egy felhő leereszkedett és befedte az egész Földet. Láttam a mi Urunk Jézus Krisztust, amint egy aranykoronát tart. Fényesebb volt a napnál és megszámlálhatatlanul sok angyalának kíséretében lejött a felhő közül. Lejött, hogy köszöntse az egyetlen túlélőt. A fejére tette a koronát, s megmutatta neki az egész utazást, amelyen keresztül ment, a Föld és az elesett barátainak szenvedéseit is. Néhány percen belül elfelejtette a hosszú utazás és a nehéz kereszt minden szenvedését.

A látomás hirtelen eltűnt. A Haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca megjelent. Így szólt: „Fiam, látod, akik követnek Engem, így adják fel az úton a követésemet, csak nagyon kevesen tartanak ki az út végéig. Csak nagyon kevesen jutnak be a boldogság földjére. Az út nehéz, de aki mindvégig kitart, megmenekül. Megadom neked a bölcsesség Lelkét, hogy megnyíljék a szíved az értelem előtt. A Lélek megvilágítja majd lelked sötétségét és megújítja a szívedet. Én vagyok a Haláltusát vívó Jézus Krisztus, aki szeret téged. Békesség legyen veled, megáldalak téged.”

Szólj hozzá!


XHTML: Az alábbi tag-ek használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.

Afrikai látnokokat követvén