dec 03

2000. április 3.
Ma megtapasztaltam a teljes elhagyatottságot. Megértettem, mit jelent, amikor az Úr azt mondta, hogy teljesen elhagyatott volt és senki sem volt, aki megvigasztalja Őt. A második napomat töltöm a sivatagban, s úgy érzem magam, mint aki a halál elől menekül. Fáradtan és reményvesztetten ébredtem fel, s úgy tűnt, mintha már tíz napja tartózkodnék itt. Felnéztem az égre, amely felhős volt és esőre állt. Kis idő elteltével cseperegni kezdett. Megkerestem a rózsafüzéremet és imádkozni kezdtem. Felajánlottam Istennek minden nehézségemet. Komoly ígéretet tettem az Úrnak, hogy hét napig nem hagyom el a sivatagot. A rózsafüzérem szándéka ez volt: Uram legyen meg a Te akaratod! Egy kis idő elteltével a felhők eltűntek.

Reggel nyolc óra körül a Nap már erősen tűzött. Ez arra késtetett engem, hogy lejöjjek a hegyről a táborhelyemre. Ekkor már gyenge voltam és fulladoztam. Nem tudtam, de a táborhelyemet hangyák borították. Körültekintés nélkül feküdtem el a földre és pihentem ott egy kicsit. Egyszer csak egy harapást éreztem, aztán egy másikat, majd megláttam, hogy a fekete hangyák teljesen beborítottak. Próbáltam előlük elmenekülni. A kívülről ért harapások helyén belül mintha tövisek szurkáltak volna. A hangyákkal és tövisekkel való küzdelmem megtanított arra, hogy mit érzett akkor az Úr, amikor megostorozták és tövissel koronázták. Elhagyva ezt a helyet, egy új táborhelyet kerestem magamnak.

Az új táborhelyem csendes volt, földje egyenletes. Nagy gyengeségemben lepihentem. Egy kis idő elteltével eszembe jutottak a hangyák, így körbe néztem. Termeszeket láttam, melyek már teljesen beborították már ingemet. Emlékezve a hangyákra és tövisekre, gyorsan elhagytam ezt a táborhelyet is. Ez arra késztetett engem, hogy útnak induljak a sivatagban. Később megláttam egy gyönyörű mangófát. Azt gondoltam, alatta megpihenhetek. Gyengeségem és fájdalmaim ellenére szaporáztam lépteimet, hogy elérjem azt a helyet. Mikor odaértem, úgy tűnt, mintha fáradtságom elillant volna. Cserébe azonban megkísértett a gonosz. Felnéztem a fára, és a fa tetején hét darab érett és gyönyörű mangót láttam. Nem voltak olyan magasan, így ha akartam volna, könnyedén felmászhattam volna értük. Ekkorra már teljesen kiszáradtam a szomjúság és éhség miatt. A gonosz emlékeztetett arra, hogy milyen sok nap van még hátra, hiszen még csak a második napnál tartok. Öt nap és öt éjszaka van még hátra. Ahogy a mangókra néztem tudtam, hogy a sátán a közelemben van. Elmosolyodtam és egyszerűen így szóltam: sátán téged már legyőztek. Ekkor ismét tovább indultam végső táborhelyem felé.

A végső táborhelyem kényelmesebb volt és kicsit pihentebbnek éreztem magam. Azonban a körülmények hirtelen megváltoztak. A hideg szellő átcsapott nagyon forró és száraz széllé, amely ostorozott engem. A fák sem adtak már többé árnyékot. A forróság mértéke meghaladta teherbírásomat. Mindezek ellenére azonban ottmaradtam és imádkoztam, valamint estig lelki olvasmányokat olvastam. Este visszatértem a hegyhez. A nap megpróbáltatásai kifárasztottak. Ezért elhatároztam, hogy alszom egy kicsit, de nem tudtam, mert ekkor szúnyogok támadtak rám. A szúnyogok éjfélig folyamatosan zavartak, majd éjfélkor egy látomásom volt. Láttam az Urat kereszten függve, aki így szólt: nyugodj meg, vége van. Egy felhő befedte az egész helyet és megjelent a Haláltusát vívó Jézus Krisztus Arca, és így szólt:

„Barnabás, megengedtem, hogy próbára tegyenek, s megtapasztald, mit jelent teljesen elhagyatottnak lenni az Isten, a természet és minden teremtmény által. Ezt a szenvedést vállaltam érted. Minden visszautasított Engem miattad. Még Mennyei Atyám sem hallotta az Ő egyszülött Fiának hangját, mert azt akarta, hogy úgy szenvedjen, mint a halandó ember. S valóban, minden szenvedést és fájdalmat átéltem. Isteni erőm elhagyott, vigasztalókat kerestem, de senkit sem találtam. Csak a vigasztalás angyala segített rajtam, amikor megmutatta, hogy Atyám akaratát teljesíteni akarjátok, és hogyan fogjátok életetekkel vigasztalni az áldozati Bárányt. Mikor világra jöttetek, túláradt örömöm a mennyekben, mert választottaim világra jöttek, hogy segítsenek nekem megújítani a bűnökkel teli föld színét. Fiam, sokan azonban elhagynak engem. Ez a másodszori elhagyatottság sokkal fájdalmasabb Nekem, mint az első. Jöjjetek vissza Hozzám, a ti vigasztalásotokra várok.

Aludj jól, az én békém legyen veled. Megáldalak téged.”

A látomás eltűnt, hűs levegő töltötte be a hegyet. Lejegyeztem a látottakat és lepihentem.

Szólj hozzá!


XHTML: Az alábbi tag-ek használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Be kell jelentkezned hozzászólás beküldéséhez.

Afrikai látnokokat követvén